Itt a vég !?
A hónap vége eljött tehát. A bánkártya adatlopás miatt zárolva, a malacpersely nevetséges, lejárt szavatosságú forinttal van tele. Ilyenkor néz csak az ember mint a bandzsító oposszum.
A hónap vége eljött tehát. A bánkártya adatlopás miatt zárolva, a malacpersely nevetséges, lejárt szavatosságú forinttal van tele. Ilyenkor néz csak az ember mint a bandzsító oposszum.
Nem semmisítem meg az ellenségeimet ha barátaimmá is tehetem.
Az adóhatóság folyamatosan – heti frissítéssel – közzéteszi az adóvégrehajtás alá vont cégek névsorát. A 2001 óta publikált listán az idén minden korábbit felülmúló számban sorakoznak a nevek. A feketelista.hu portál összesítése szerint 207 958 céggel szemben folyt bármikor is adóvégrehajtás. A végrehajtások számának jelentős növekedése az adóhatóságok erélyesebb fellépése mellett abból is fakad, hogy figyelmük egyre több kis összegű tartozásra is kiterjed.
Pénzes zsák: Más csak beszél róla, egy fogalom, sosem látott tárgy, elképzelhetetlen valóság? Dagobert bácsinak volt, nem is egy de tudjuk jól az csak mese. A Pénzeszsákról mesélnek általában de valóságban is létezik? Találkozott már valaki pénzeszsákkal? Létezik valaki aki csak belenyul a zsák mélyére és kiveszi belőle az aranyló korongokat?
Olcsó notebook, okos telefon, minikamera, gyerekruha és több száz kategóriában sok minden kapható a legismertebb hazai aukciós licitálós portálon. Végre megérkezett a kis program mely I-pohne-ra, illetve Androidos, robotos telefonra teszi lehetővé, hogy bármikor bárhonnan könnyedén licitáljunk adjunk vegyünk.
Decemberben lesz 10 éves az Üzletkötők.hu portál, természetesen megújulás fogja követni. DE NEM AKÁRMILYEN! Manapság a legértékesebb a család, az egészség és a munka. Jó időben jó helyen lenni, és megragadni a lehetőséget, ez a TITOK!
Megjelent a 23/2011. (III. 8.) Korm. (a zenés, táncos rendezvények működésének biztonságosabbá tételéről) rendelet, amely jelentősen megszigorítja a rendezvényekre vonatkozó biztonsági követelményeket! Változott a Tűzvédelmi Törvény, március 31-étől módosult a tűzvédelmi szabályzat készítésére vonatkozó szabályozás!
A halász hazatér fatörzsből vájt csónakján és találkozik egy külföldi piackutató szakemberrel, aki ebben a fejlődő országban dolgozik.
A piackutató megkérdezi a halásztól, hogy miért jött haza olyan korán.
A halász azt feleli, hogy tovább is maradhatott volna, de elég halat fogott ahhoz, hogy gondoskodjon a családjáról.
ÚJ egészségügyi oldal indult annak érdekében, hogy tudatosan tartsuk szem előtt az egészségünket és időben ismerjük fel a lehetséges kockázatokat. Ebből a filmekből megtudjuk, hogy a rendszeres szűrővizsgálatok mellett miért nem elhanyagolandó az otthoni prevenció.
Kedvenc reklámfilmem teljes, csorbítás nélküli változata a Facebook-on kezdte pályafutását. A 280 szereplővel készült filmet Barcelonában forgatták közel egy hétig, és először exkluzívan a Facebookon mutatták be.
Attól függ, mire használod. 1 perc alatt egy lakást vagy raktárat milyen mértékben tudnál Te kirámolni, milyen stratégiát választasz? Könnyű vagy nehezen mozgatható értékesebb cuccokat választod? Kísérletezz, gyakorolj!
Naponta érkeznek friss hírek a Japánban történt természeti
katasztrófáról! Vajon milyen hatással lehetnek az elektronikai
alkatrészek szállítására?
Jammal, az őrült nyelvű beatboxos nem riad vissza semmitől, ha egy gyors zuhanyra van szüksége. A kérdés az, hogy mit szól ehhez a Váci utca népe? Egy kattant kisfilm a beatboxolva beszélgetés nehézségeiről. Ha gyakorolnál, a karaoke felirat segít neked. A film a Chio Crispers Facebook-oldalán lévő beatbox zeneszerkesztőhöz ad egy kis ízelítőt.
Még hogy Budapesten nem terjed a vidéki életforma? Földművelés, háziállat tartás, mind mind kulcsfontosságú kérdés Budapesten és Vidéken egyaránt. A kényelmes Budapesti bevásárlóközpont orientált életmód fergetegében ha egy pillantást vetünk a Japán fogyasztótársadalom jelenlegi állapotára, intő példaként láthatjuk, hogy nagyvárosok bármikor Öngólt rúghatnak maguknak.
Nyomtatás közben a tintasugaras fejből kilövellt festéket a nyomtatás közben UV fénnyel megvilágítják, így a nyomat nem száradás útján hanem fotó-kémiai (fény hatására lejátszódó kémiai folyamatokkal,) reakció hatására keményedik meg. A festék pillanatszerűen polimerizálódik.
Idén már sokadik alkalommal kerül megrendezésre a Torkos Csütörtök. Ahhoz, hogy a féláras éttermi akcióban résztvevő vendégek valóban jó szájízzel távozzanak, érdemes néhány dologgal tisztában lenniük. A Tudatos Vásárlók Egyesülete összegyűjtötte a leghasznosabb fogyasztóvédelmi tanácsokat.
Mi kell a stabil párkapcsolathoz? Jó internet. De ha épp nem hasít otthon a chat, akkor kezdődik a para meg a türelmetlenkedés: „A suliban flörtöl, de a amikor online van, kussol… Húszpercenként tol egy szmájlit! Túlfeszíti a húrt!”
Nincs olyan gyerek, aki ne játszott volna még az evőeszközökkel, amíg kedvenc szombati ebédjére várt. De mi történik akkor, ha rábukkan rejtett tehetségére és evőeszközkoncertbe kezd? Sőt: mi sül ki belőle, ha sok gyerek, egyszerre, zenekarként vág bele?
A makeITfair projekt célja, hogy tájékoztatást nyújtson a fogyasztói elektronikai cikkek – mobiltelefonok, MP3-lejátszók, számítógépes játékok, laptopok – termelési láncában bekövetkező munkaügyi és emberi jogi visszaélésekről, illetve környezeti problémákról.
Ha még nem rendelkezett adója
1%-ról, tegye meg most! Töltse le innen a rendelkező nyilatkozatot:
http://files.dgy.hu/rendelkezo.jpg és adja adója 1%-át az Együtt A
Daganatos Gyermekekért Alapítvány-nak. További információ: www.dgy.hu
Két versenyző és két érdekes kihívás! Hogyan találja meg a lány hamarabb a ruha alatt megbújó piercinget, és mivel méri le, hogy kinek ver lassabban a szíve egy 15 másodperces miniedzés után? A videóból kiderül, hogy a mobiltelefon segítségével, amelyhez mindössze 2 alkalmazást kell letölteni az Android Marketen elérhető több mint 100.000-ből!
Magyarország legnagyobb reality-játéka helyszíne felülről lefotózva a levegőből. Igazán különleges látvány a kupolás szerkezetű studió mely mini földgömb alakzatban fogadta be a valóvilág játék résztvevőit. Közvetlen mellette látható egy másik nagyobb stúdió.
Borjour Magnum- Február 19 ELTE Kongresszusi központ. Ne légy borbarbár! Ismerkedj meg Magyarország alapvető boraival! Több, mint 80 borászat, több, mint 200 kóstolható bor!
"szőlőből készült, alkoholtartalmú, szénsavmentes ital" - Még leírni is ízletes és zamatos, a százalékos értékek hatása mellékes, de hozzá tartozik.
Az Internet elfogyott |
|
| Ön elérte az Internet utolsó oldalát. Nincs több link, lenyúlható szakirodalom, jópofa kép, ingyen zene, pikáns videó. | |
|
Tegye a következőt: |
|
Hát igen azt hiszem nem mindennapi élményt éltünk át sokan, a tegnap este viszonylag ritka nagyságú földrengés megrázta egész Magyarországot. Talán szó szerint. Érdekes tanulság vonható le utoljára ilyen mértékű földrengést kb. 20 éve éltem át, azóta megváltozott kicsit a világ.
Egy jó kis vitába bármikor belekeveredhetünk de tanuljuk meg mindig, minden körülmények között van megoldás! Ki tudja kinél mikor pattan el a cérna, és ha kiborul a bili a a konfliktust kezelni kell. Egy lojális munkatárs, jó partner mindig, minden körülmények között!
Sci fi filmekben sokszor láttunk automatán suhanó autó járműveket, vagy annak tűnő tárgyakat. Ámultunk, hogy a komputer vezérelt látó, beszélő gépkocsi automatikussan besorol a járműrengetegben és száguldás ellenére mértani pontossággal balesetmentesen közlekednek. Mindenzt a vezető - vagy inkáb már csak utas - közreműködése nélkül.
Január 8-án több mint 50 gyermek perdült táncra az Alma együttes legújabb dalára a Westendben. A „spontán táncfellépés” annak a Lenor Selymes Ruhaság címet viselő videofeltöltős játéknak a bevezető eseménye volt, amely január 20-án indul és március 25-ig tart.
Mit keres a Duracell Nyuszi a Nike Marathonon? Kíváncsi vagy, hogyan csinálja? Mivel sosem bír megmaradni a puha bojtos kis fenekén, maratoni edzésbe kezdett még a nyáron és azóta is ki tudja, hogy éppen hol pörög. Lehet, hogy épp ma fog leelőzni a mozgólépcsőn vagy épp most sprinteli le a 4-es/6-os villamost?
Ez az amit nem szeretek, ezért egyszerűen és, divatosan ennek DISLIKE-ot adok! Te is adj neki egy nagybetűs DISLIKE-ot! Hozzáoszlásodba, illetve Állapotodba ennek az oldalnak a címét ( http://internetfigyelo.blogter.hu/454386/dislike ) másold be, és rögtön nem tetszésedet ki tudod nyilvánítani.